ZALAEGERSZEGRE ÉRKEZETT AZ IKSZ INTERAKTÍV KÖRNYEZETVÉDELMI KIÁLLÍTÁSA

 

 

Szelektív gyűjtésről tanulhatnak kicsik és nagyok


Zalaegerszeg, 2013.05.07. - Ingyenesen látogatható, interaktív környezetvédelmi kiállítás nyílt Zalaegerszegen. Az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) és a Zala-Depo Kft. szervezésében megvalósuló kiállítást kedden Doszpoth Attila, Zalaegerszeg alpolgármestere nyitotta meg. A kiállítással a környezettudatos fogyasztói magatartásra, a hulladékképződés megelőzésének fontosságára, valamint a hulladékká vált italos kartondobozok (tejes és gyümölcsleves dobozok) szelektív gyűjtésének és újrahasznosítatásának jelentőségére kívánják felhívni a figyelmet a szervezők. A színes, gyerekek és a nagyobb korosztály számára is érdekes, gazdagon illusztrált, tejesdobozokat mintázó két méter magas installációk Zalaegerszegen május 7-tól 9-ig tekinthetők meg a Keresztury Dezső ÁMK-ban. Emellett játékos formában - hulladékos csocsóval, totókkal, társasjátékkal, színezőkkel - tanulhatnak a kilátogató gyermekek a szelektív hulladékgyűjtésről.


A kiállítás szervezői a keletkező hulladékok, ezen belül is az italos kartondobozok szelektív gyűjtésének és hasznosításának fontosságára kívánják felhívni elsősorban a gyermekek és rajtuk keresztül a szüleik figyelmét.


„A környezetvédelemnek és a környezetvédelmi szemléletnek Zalaegerszegen már hagyománya van, amely hagyományt nekünk kell továbbadni a jövő generációinak, a gyerekeknek. A környezetvédelem egyik legegyszerűbb formája a szelektív hulladékgyűjtés, amivel mindenki hozzájárul környezetünk, városunk és egyben Földünk tisztaságának és fenntarthatóságának megőrzéséhez – mondta Doszpoth Attila, Zalaegerszeg alpolgármestere a kiállítás megnyitóján.

Az ingyenesen látogatható kiállításra a város összes óvodája és iskolája meghívást kapott, ahonnan több mint 50 csoport, mintegy 1.500 gyermek jelezte részvételi szándékát. Az iskolások és óvodások számára tárlatvezetést biztosítanak a szervezők és bemutatják hogyan készíthető szelektíven gyűjtött italos kartonból újrapapír.


„Az IKSZ elsősorban gyerekeknek szóló szemléletformáló és figyelemfelkeltő kampányokkal igyekszik hosszú távon jó eredményeket elérni az italos kartondobozok szelektív gyűjtése és újrahasznosítása terén” - mondta Baka Éva az IKSZ ügyvezető igazgatója. „A most Zalaegerszegen megvalósított kiállítás célja is az, hogy tudatosítsuk a hulladékképződés megelőzésének fontosságát, és tovább növeljük a szelektíven gyűjtött hulladék arányát” – tette hozzá az igazgató asszony a kiállítás megnyitóján.

Zalaegerszegen az italos kartondobozokat a szelektív szigeteken a sárga műanyag gyűjtőedénybe, házhoz menő gyűjtés esetén pedig a sárga színű zsákba kell gyűjteni.

 

A megnyitóval egybekötött sajtótájékoztatón Gecse Péter, a Zala-Depo Kft. Hulladékgazdálkodási és környezetvédelmi főelőadója  kiemelte, hogy a hulladékot Zalaegerszegen 127 gyűjtőszigeten gyűjtheti szelektíven a lakosság. A gyűjtőszigetek mellett, már számos környező településen elérhető a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés. A szelektív hulladék nem kerül a lerakóra, hanem megfelelő kezelést, utóválogatást követően újrahasznosítják.

 

A hazánkban évente közel 450 millió darab tejes és gyümölcsleves italos kartondoboz kerül forgalomba. Ez azt jelenti, hogy a 3,8 millió magyar háztartás átlagosan 125 darab italos kartondobozt használ el egy év alatt, ugyanakkor ennek a mennyiségnek csupán 21%-át, azaz családonként 26 darab italos kartondobozt gyűjtenek vissza szelektíven. A szelektív gyűjtés révén kell csökkentenünk a környezet terhelését, a hulladéklerakók telítődésének ütemét, és az újrahasznosítás révén pedig az új termékek gyártásának alapanyag és energiaigényét.

Az italos kartondobozok újrahasznosítható anyagokból, papírból, műanyagból és alumíniumból készülnek. Ennek a csomagolóanyagnak 75%-a papír, amelyből szelektíven gyűjtve majd újrahasznosítva, papírgyárakban újrapapír termék, például hullámkarton doboz, füzet, kéztörlő vagy toalett papír készülhet.

Kérjük, ne feledje: TAPOSSA LAPOSRA!

További Információ kérhető:  www.italoskarton.hu

Baka Éva
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.